Tanösvények

Rezgőnyár tanösvény

A tanösvény Őriszentpéteren, a Harmatfű Természetismereti Oktatóközpont épülete melletti erdősávban létesült. Bemutatja az erdei szukcessziót, az Őrségi Nemzeti Parkra jellemző növény és állatvilágot, valamint a tókák élővilágát.
A tanösvény hossza: 300 m

 

Sárgaliliom tanösvény

A tanösvény Velemérről Magyarszombatfára vezeti át az érdeklődőket, bemutatva a kevésbé ismert és látogatott Belső-Őrség természeti és kulturális értékeit. A túra útvonala és az ennek során bemutatott ismeretszerző témák alkalmasak arra, hogy az idelátogató turista szakvezetés nélkül is fel tudja fedezni a természeti, építészeti, tájképi és kultúrtörténeti értékeket.

A tanösvény a veleméri buszfordulótól indul, így könnyen megközelíthető a busszal és a személygépkocsival érkezők számára egyaránt.

A könnyebb tájékozódást sárgaliliomot ábrázoló nyilak jelzik. Az útvonal első hat állomása Velemér községen keresztül halad, különösebb túrafelszerelést nem igényel, a Velemér és Gödörháza közötti - Kék túrát követő - földút azonban már terepre alkalmas lábbelit kíván. Gödörházától ismét aszfaltos úton haladhatunk tovább. Szakvezetés igényelhető.
A tanösvény hossza: 6,2 km

 

Töllös tanösvény

A tanösvény a Szentgyörgyvölgy és Magyarföld közötti erdőrészben vezeti be az érdeklődőket a szálalóerdő csodálatos világába. Átlagos kondícióval egy óra alatt kellemes sétát lehet tenni.
A tanösvény hossza: 2,8 km

 

Fürge cselle tanösvény

A tanösvény Kercaszomor faluból indulva a Kerca-patak és környékének élővilágát mutatja be. A tájékozódást irányító táblák segítik, a tanösvény csak gyalogosan járható be.
A tanösvény hossza: 3,2 km

 

Szomoróczi tanösvény

A tanösvény bejárásával egy bájos határ menti falucska (Kercaszomor) múltjába és jelenébe, kultúrtörténeti értékeibe nyerhet a látogató betekintést, mely a magyar-szlovén országhatáron végződik. Gyalogosan, kerékpárral, autóval egyaránt bejárható.
A tanösvény hossza: 3 km

 

Szala menti tanösvény

A látogatók igazi terepi program keretében a Szala mente élővilágát ismerhetik meg. Az eligazodást irányító táblák, illetve az országos kék turistajelzés követése segíti. A tanösvény Szalafő központjából indul, és Őriszentpéteren, az Őrségi Nemzeti Park keserűszeri vendégházánál végződik. Csak gyalogosan járható be.
A tanösvény hossza: 3,8 km

 

Felsőszeri tanösvény

A tanösvény egyes állomásainak felkeresésével az Őrség népi építészetének sajátos világába nyerhetnek betekintést. A szalafő-felsőszeri buszvárótól Szalafő-Pityerszerre vezeti át a látogatókat. A felsőszeri rész autóval is bejárható, a Pityerszerre átvezető terepi szakasz csak gyalogosan. A tájékozódást irányító táblák segítik.
A tanösvény hossza: 1,7 km

 

Körtike tanösvény

A tanösvény Szalafő környékének jellemző élőhelyeit, természeti értékeit mutatja be. Szalafő-Csörgőszerről indulva, Szalafő-Pityerszerre, a népi műemlékegyütteshez vezeti át a látogatókat. Gyalogosan, kerékpárral, szekéren egyaránt bejárható. Az eligazodást irányító táblák segítik.
A tanösvény hossza: 6,2 km